Fadi Fawaz Valentin-napon bejelentette, hogy eladja az autóját, amelyet George Michael-től kapott ajándékba
 

Fadi Fawaz azt mondja, hogy nem tudja használni az autót, amelyet George Michael vett neki, mivel az túl sok fájdalmas emléket idéz vissza számára.

A 44 éves képzőművészeti fotográfus Fadi, a Twitteren ezt írta Valentin napon: "Eladom az autóm, amelyet George adott nekem, mint karácsonyi ajándékot (később képet fogok róla adni), így ha bárkit érdekelne, kérem tudassa velem X"

Hozzátette: "Azért adom el, mert sok olyan emlék kötődik az autómhoz, ahogy George meghallgatja benne a kedvenc dalait, és ő énekel a kocsiban, stb. Ezt egy kicsit sok nekem kezelni x "

Azt is megemlítette, hogy van egy "meglepetés", amit ad az autóval, de hogy mi ez, arra még nem derült fény.


 

Fadi 10 nappal ezelőtt a twitteren arról írt George-nak, hogy milyen nehéz lett az élete nélküle:

"Drága George, február 4-én vasárnap itthon vagyok és nagyon hiányzol."

"Mivel meg akartak leckéztetni, amiért elmondtam a közösségi médiában, hogy karácsonykor hogyan találtam rád és amiért a sajtóban lejáratták a nevemet és az életemet, úgy döntöttem, továbbra is a közösségi médiában fogok mindent elmondani."

"Attól a naptól kezdve, hogy holtan találtalak, eddig a pillanatig."

"Nagyon sok minden történt kedvesem, én egy szörnyeteg lettem, megtagadták a szerelmünket a kapcsolatunkat és annyira vádoltak a sok szarság miatt, és azt hiszem, valahogy tudnod kell, hogy mi történt mióta elmentél." - írta a 28 ezer Twitter követőjének.

Egy másik bejegyzésben azt írta: "El tudod képzelni, hogy még azzal is vádoltak, hogy elvettem az életedet, és a következő
3 hónapban, amíg az igazság ki nem derült, a pult mögött álló személy úgy adta a visszajárót nekem, hogy nem érintette meg a kezem."

Hozzátette: "Az a személy, akit szerettél, és az első számú ember volt az életedben, egy szörnyeteg és szinte hajléktalan volt. Az a személy, aki nagyon szeretett téged, és akinek te voltál az első számú".
"És én nem mondtam semmit, mert szeretlek és tisztellek kedvesem, drága George."


 

Fawaz többször is írt arról a twitterén, hogy a médiában csak hazugságok fognak megjelenni róla:

"Úgy tűnik, hogy a média holnapra azt terjeszti majd, hogy szerettem volna újra szerelemre találni és megismerkedtem egy új partnerrel, akit nagyon szeretek" - írta online.

"Csak azt akarom világossá tenni, hogy mindez nem igaz, egyik sem az igazság, és minden hazugság, hazugság, hazugság"

Később hozzátette: "Kérlek, ne higgy el mindent, amit erről a holnapi hírekben olvasol."

"Az első naptól kezdve az összes felidézett történet egyre kevésbé vonzó és nagyon nevetséges. Szeretettel tőlem x ".

Annak ellenére, hogy Fadi figyelmeztette a követőit, hogy ne higgyék el szerelmi életének történeteit, nem volt bizonyíték arra, hogy a történeteket ténylegesen megjelentették volna az újságok.

Később hozzátette: "Sajnálom, hogy késleltettem a tények helyességét."

 

 

A libanoni születésű fotós már megpróbálta elfogadni a barátja halálát, és karácsonykor szívből jövő üzenetet küldött arról, hogy mennyire hiányzik neki George.

"Mindig hiányozni fogsz nekem egészen addig a napig, amikor majd újra találkozom veled" - írta Fadi az Instagramján.

Fadi a vasárnapi Mirror-nak elmondta, hogy karácsonykor elhagyta Londont, mert ott minden a híres partnerével töltött időkre emlékeztette. Azt mondta: "Barátokkal fogom tölteni a karácsonyt vidéken. Nem tudom elviselni a karácsonyfákat és a karácsonyi fényeket Londonban. Ez annyira szomorú, és csak annyit akarok, hogy vége legyen."
 

Fadi Fawaz twitter:
https://twitter.com/fadifawaz
 


Fadi Fawaz sells car George Michael gave him on Valentine’s Day:

http://www.pinknews.co.uk/2018/02/14/fadi-fawaz-sells-car-george-michael-gave-him-on-valentines-day/?utm_source=feedburner&utm_medium=feed&utm_campaign=Feed%3A+Pinknews+%28Pink+News%29