^Ugrás fel
Tavaly karácsonykor elvesztettük George Michael-t.
Ő már egy láthatatlan reménysugár.
Az énekes halála után a világ aljas bulvárcikkekre számított. Ehelyett jöttek a történetek rendkívüli nagylelkűségéről.
Mindig volt valami megrendítő a Last Christmas-ben, de azt George Michael sem tudhatta, hogy a dalnak a későbbiekben milyen szívszaggató apropója lesz. Karácsony napján lesz 1 éve, hogy George Michael meghalt; 2016. december 25-e nemcsak az utolsó karácsonya volt, hanem az utolsó napja is ezen a földön.
Nincs még egy olyan dal, ami olyan gyönyörűen összegzi Michael ellentmondásait, mint a Last Christmas. Olcsó, érzelgős, tele van ravaszsággal (gondolj csak a trükkös dobgépre és az alárendelt szintetizátorra), ugyanakkor egy melankolikus mestermű (ahogy az a magasra törő, elkínzott hang a dal végén azt énekli: „Neked adtam a szívem”). Lehet, hogy hazugságon alapul (Michael kétségbe van esve, mert a szeretett nő dobta őt – a Last Christmas 14 évvel azelőtt, 1984-ben került a polcokra, hogy bevallotta másságát), de érzelmileg nem is lehetne őszintébb.
A videó egy fiatal baráti társaságot mutat, akik egy alpesi síüdülőben töltik a karácsonyi ünnepeket. Klasszikus 80-as évek (hosszú haj, nagy autók, gazdagság) egy egyszerű, divatjamúlt történetben elbeszélve (szerelem, összetört szív, megalázás, vágyakozás).
Látjuk, ahogy előző karácsonykor Michael karaktere nem csak a szívét adja a barátnőjének, hanem egy gyönyörű brosst is. Most pedig a lány dobta őt egy másik férfiért, akit Wham!-béli társa, Andrew Ridgeley alakít. És, hogy a sértést tovább tetézze, még mindig ugyanazt a brosst viseli.
Lehet Michael olyan gyönyörű, a frufrujával és terepjárójával együtt, hogy meghalnál érte, ő azonban még mindig a szerelem vesztesének érzi magát. Még utal is a titokra, amit magában hordoz („Azt hittem, biztonságban vagyok, de összetörted a szívem”).
Az elmúlt év fordulópont volt a zene világában. Bowie, Prince, Leonard Cohen… oly sok legendás zenész távozott. De George Michael évvégi halála volt az, ami sokunk számára a legnagyobb csapást jelentette.
Nem csak az időzítés (karácsony napja) vagy a döbbenet (nem volt beteg), hanem a rengeteg meg nem valósult ígéret fájdalma. Elképesztő sikerei ellenére karrierje nagyobb részében alkotói válsággal, függőséggel és depresszióval küzdött. Mindig esküdözött, hogy már a kreatív visszatérés határán van. Ám annak ellenére, hogy nem sikerült új dalokat szereznie, hírneve mégsem csökkent.
Bizonyos módon ő maga lett a művészete. Az elszigetelődés, a meggondolatlanság, a kényszerű igazság, mikor kilépett az árnyékból. Végül az életmódja szinte ugyanolyan emlékezetessé vált, mint a zenéje.
Lehet, hogy a 30-as évei közepéig tartott, míg bevallotta másságát, de mikor megtette… micsoda kifinomultsággal tette ezt az Outside-ban, ami egy mesés himnusz az anonim szex iránti elkötelezettségéről! És ez után már semmi nem tartotta vissza. Hosszan beszélt a Hampstead Heath-en, idegenekkel létesített alkalmi szex örömeiről, a napi 25 marihuánás cigarettáról, a crack birtoklása miatti letartóztatásáról – bármiről.
Mikor meghalt, vártuk az elmaradhatalan, aljas cikkeket. De ezek valahogy nem jöttek. Talán már nem találtak semmi pikánsat, amit Michael-el kapcsolatban még napvilágra lehetett volna hozni.
És előtérbe került Michael egy teljesen más, nagyon titkos élete, egy olyan élet, ami összhangban áll a Last Christmas józan őszinteségével. Ő volt Michael, a titkos adakozó, aki számtalan jócselekedetet vitt végbe.
Első kézből származó tapasztalatom van az önzetlenségéről. 2009 karácsonya előtt, mikor utoljára meginterjúvoltam, Michael ragaszkodott hozzá, hogy hazavigyen (nem sokkal azelőtt, hogy belehajtott a Snappy Snaps-be). Nem csak melegszívű volt, hanem bőkezűen bánt a humorával is. Beleegyezett, hogy kopog az ajtómon, míg én elbújok (az idősebbik lányom nyitott ajtót „A francba, ez George Michael!”, miközben a kisebbik lányom a lépcső tetejéről kiabált „Ki az a George Michael?”).
A dolgok gyorsan elérték a Salvador Dali mértékű szürrealitás határát, mikor bejött a házba, hogy megnézze az EastEnders-t, ami egy történetet mesél el a megszállott George Michael rajongó Heather Trott-ról, aki újszülött gyerekét George Michael-nek kereszteli.
Halála után a bulvárlapok alig törődtek a szexszel és a drogokkal. Ehelyett naponta sokkoltak bennünket a bőkezűségéről szóló szenzációkkal – hogy hajléktalanszállón dolgozott; hogy 1,67 millió fontot fizetett John Lennon zongorájáért, amit aztán a liverpooli Beatles Story múzeumnak ajándékozott; hogy egy nőnek, akit az Áll az alku című műsorban látott, 9 ezer fontot adott mesterséges megtermékenyítésre. És csak jöttek, jöttek sorban a hírek.
Történelmünk egy valóban szörnyű időszakában – Brexit, Trump, a fanatizmus fokozódása – a mihaszna, tisztességtelen George Michael olyan volt, mint egy reménysugár. Lehet, hogy múlt karácsonykor elvesztettük Michael-t, de 2017-ben ő lett az emberi jóság szimbóluma – egy olyan ember, aki kedvét lelte mások életének javításában anélkül, hogy bárkinek beszélt volna róla.
The Guardian 2017-12-22
Köszönet a cikk fordításáért Juditnak!
Last Christmas we lost George Michael. Now he's an unlikely beacon of hope
https://www.theguardian.com/commentisfree/2017/dec/22/last-christmas-lost-george-michael-beacon-hope
Egy kedves rajongótársunk írta ezt a szép verset, George Michael halálának 1. évfordulójára. Köszönet a versért Annának!
(Kérjük, hogy a verset ne vigyétek át más oldalalakra!)