George Michael Web

Steve Pafford újságíró, aki egy melegeknek szóló partnerekereső oldalon ismerte meg George Michael-t

I Want Your Sex: George Michael emlékére

Képzeld el, mikor a világ legismertebb popsztárja becserkész a Gaydaron.

Steve Pafford írása.
 

A telefonos appok megjelenése előtt a melegek a behemót nagy Gaydar website-on kerestek maguknak szexpartnert. Én újdonsült szingliként, az észak-londoni, fákkal övezett West Hamstead lakosaként csatlakoztam hozzájuk 13 évvel ezelőtt. De az internetes „randizás” újkeletű lehetőségét állati furcsa volt megemésztenem. Rengeteg ok volt a gyanakvásra. Honnan tudhatom, hogy tényleg ő van-e a fotón? És ha így is van, honnan tudhatom, hogy a fotó nem abból az időből származik-e, mikor még az ABBA (vagy akár a WHAM!) uralta a slágerlistákat?

Alig három hónapos profillal - mikor hirtelen üzenetek sorát kapod és a virtuális tér másik oldalán lévő személy George Michaelnek mondja magát - természetesen vonakodva hiszed el, hogy éppen korunk egyik legnagyobb popsztárja próbál felcsípni téged.

Esős, áprilisi hétfői nap van, és ahogy bejelentkezem a fiókomba - amit 2004-ben több, mint egymillió ember csinált naponta Nagy-Britanniában -, észreveszem egy arc nélküli felhasználó üzenetét, olyan becenévvel, ami nem sokban különbözik egy ismert vodka nevétől. Szinte rögtön azzal kezdi, hogy ugyanabban az üzletben utazunk. Ránézek a lapjára, ahol a foglalkozásáról azt állítja, ügyvéd. Az enyémen az van, hogy zenei/kiadói területen dolgozom, így azzal szórakoztatom magamat, hogy biztos Stevie Wonderrel beszélgetek. Megkérem, hogy tisztázzuk a dolgot.

„Szia. Szerinted ügyvéd vagyok? Képed van magadról?” Úgy tűnik, ez az egyetlen logikus válasz. „Ó persze, sajnálom, megfeledkeztem róla. Ezért van AZ odaírva”, aztán észreveszem, hogy csatolt egy fotót. Magyarázkodik, „Kell egy kis ködösítés a nem kívánt vendégek, pl a sajtó miatt. De tényleg. Író vagy kiadó vagy, cimbora?”

Mosolygok az érdeklődésén a munkám iránt (mégsem ugyanaz, mintha a farkamról kérdezne), aztán szélesen elvigyorodok, ahogy kinyitom a mellékletet és meglátom George Michael képét! De nem ám valami régi amatőr fotót, hanem ugyanazt a teljesen átlagos promó képet, amit a hónap elején már átküldött nekem a lemezkiadója a Patience velejárójaként.

Kicsit össze vagyok zavarodva, de úgy döntök, belemegyek a játékba. „Ó, helló George, megvan az új albumod, de még nem döntöttem el, hogy mennyire tetszik!” Hozzáteszek néhány LOL-t. Aztán felsorolok néhány magazint, akiknek szabadúszóként dolgozom, majd - kissé dicsekedve - mesélek ennek a bolondnak a könyvről, amit David Bowie-ról írtam. Rögtön érdeklődővé válik. „Tényleg találkoztál vele? Ő volt az első híresség, akibe belebotlottam, hacsak nem számít a The Liver Birds-ös Nerys Hughes kilencéves koromban.”

A kelleténél kissé unottabban vallom be, hogy túl sokszor találkoztam Bowie-val és hogy „Manapság sokkal jobban érdekelne egy találkozó Nerys Hughes-val.”

„Ez szentségtörés!”, ellenkezik Mr. Vodka, és rájövök, hogy érzékeny pontjára tapintottam. Egyértelműen még nálam is nagyobb rajongója Bowie-nak. Elmondja, hogy „Ahogy hülyét csinált belőlem és saját magából, azt sosem felejtem el. Éppen jöttem kifelé egy stúdióból… hosszú történet, talán majd egyszer elmondom.” Visszatér a könyvhöz. „Most készülök belekezdeni egy VALÓDI önéletrajzba. Csak hogy lássam, van-e olyan a stílusom, ami miatt minden másnál jobban megérné íróként folytatni… Közel lakom hozzád. Füvezel?”      Tovább